A mesterséges hasnyálmirigy utolsó tesztje, egy nagy adag étel és egy pohár bor elfogyasztása is sikeresnek bizonyult, így bizonyított, hogy az új technológia "élesben" is működik – jelentették be Amerikai Diabétesz Társaság 70. tudományos ülésén.
Aaron Kowalski, a "Juvenile Diabetes Research Foundation (Fiatalkori Cukorbetegség Kutatási Alapítvány)" nevű alapítvány mesterséges hasnyálmirigy projektjének kutatásvezetője az ülésen elmondta, hogy reményeik szerint a technológia néhány éven belül elérhető lesz.
Három elemből álló fejlesztés
A mesterséges hasnyálmirigynek három alkotóeleme van:
Az első egy monitor, amely a testre erősítve folyamatosan figyeli a vércukorszintet, és annak ingadozásait. Így nem kell a betegeknek naponta többször ujjaikat szurkálniuk, és tesztcsíkokkal bajlódniuk.
A második elem egy állítható inzulinpumpa, amely ugyancsak a testre erősítve, adagolja az inzulint.
Végül kell hozzá egy kifinomult program, amely segítségével e két készülék "beszélgetni" tud, így egy automatikus folyamat jöhet létre.
Az első két alkotóelemet már használják a gyakorlatban. A már említett cukorbeteg alapítvány kutatói e háromkomponensű rendszert már több klinikai teszt során vizsgálták. Egy korábbi, a Lancet cimű orvosi folyóiratban ez évben megjelent tanulmányban 1-es típusú diabéteszben szenvedő gyerekeknél már bizonyítást nyert az, hogy alvás közben a mesterséges hasnyálmirigy technológia hatékonyan szabályozza a vércukorszintet, és segítségével kisebb az esélye a veszélyesen alacsony vércukorszint kialakulásának.
Egy kiadós vacsora után is jól működött
Az e hétvégi prezentáció során pedig a kutatók arról számoltak be, hogy a technológia hasonlóan jó eredményeket mutatott akkor is, amikor 12 fős kis csoportban, 18 és 65 év közötti felnőtteken tesztelték, akik lefekvés előtt egy nagy adag ételt és egy pohár fehérbort fogyasztottak el.
"Tekintélyes adag ételről van szó, ami egy éttermi fogásnak felel meg, alkohollal és több, mint 100 gramm szénhidráttal" – meséli a kutatás vezetője. A kutatás során a résztvevőknek 70 százalékban a normális határok között volt a vércukorszintje, szemben azzal a 47 százalékkal, amikor a készüléket nem viselték.
Egyesek szerint azonban a technológia még nem elég fejlett, ugyanis az inzulinnak van egy felszívódási ideje. Ennek ellenére a túl magas vagy túl alacsony vércukorszint kialakulását mindenképpen segít elkerülni.
Forrás: www.lifenetwork.hu