A koronavírus-járvány tömeges terjedésének megelőzésére fontos, hogy az idősek és betegek is lehetőleg maradjanak otthon, még a házi orvosi rendelőt is kerüljék el, hiszen ott általában sok ember van. Ennek érdekében több olyan könnyítésről született döntés, amelyek csökkentik az orvos-beteg találkozás szükségességét. Kérjük, hogy az idősek és krónikus betegek különösen kerüljenek minden olyan helyet, ahol sokan vannak, kiemelten a zárt helyeket!
A közgyógyellátásra való jogosultság a kormány döntése értelmében a veszélyhelyzet időtartama alatt, majd annak megszűntét követő 90 napig fennmarad. Emiatt tehát senkinek nem kell elmenni a háziorvoshoz. A keresőképtelenségről szóló igazolásokat sem kell 2 hetenként kiállítani.
Az emelt és kiemelt támogatással rendelhető gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre kiállított szakorvosi javaslatok is érvényesek maradnak a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint a veszélyhelyzet megszűnését követően 90 napig.
A veszélyhelyzet végéig a kórházak halasszák el az ütemezett műtéteket, és csak a tartós egészségkárosodást elkerülő műtéteket végezzék el. Az EMMI kérte az intézmények vezetőit, hogy erről haladéktalanul tájékoztassák a betegeket.
Ugyancsak a koronavírus-járvány miatt született az a döntés, hogy bárki kiválthatja hozzátartozója, ismerőse gyógyszereit, mert rendeletben egyszerűsítettük az e-recept kiváltásának feltételei.
forrás: https://koronavirus.gov.hu