Az elemzésből kiderült, hogy azok a fiatalok, akik tizenévesként kövérnek tartották magukat, jóval nagyobb valószínűséggel váltak valóban túlsúlyossá vagy elhízottá a második felmérés idejére. A magukat tévesen kövérnek tartó lányok 59 százaléka és a fiúk 63 százaléka vált fiatal felnőtt korára túlsúlyossá BMI-értéke alapján, míg a megfelelő önképpel rendelkező, testsúlyával elégedett kamaszok közül a lányok 31 százaléka és a fiúk 48 százaléka lett csak túlsúlyos.
A BMI értékét úgy számítják ki, hogy a kilogrammban mért testtömeget elosztják a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Túlsúlyosnak a 25 feletti BMI érték számított a felmérésben, elhízottnak pedig a 30 feletti. Derékbőségük alapján a testsúlyukkal elégedetlen lányok 78 százaléka, a fiúknak pedig 55 százaléka számított túlsúlyosnak a második mérésnél, miközben a testsúlyukkal elégedett tizenéves lányoknak csak 55, a fiúknak pedig 29 százaléka volt túlsúlyos 11 évvel később. Túlsúlyosnak azt tekintették a tanulmányban, ha fiatal nőként derékbősége 80 centiméter, férfiként 94 centiméter felett volt. Elhízottnak az számított, akinek nőként 88 centiméternél, férfiként pedig 102 centiméternél nagyobb volt derékbősége.
Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy azok, akik sokat aggódnak, szoronganak testsúlyuk miatt, könnyebben szednek fel többletsúlyt, különösen a hasi súlygyarapodás jellemző rájuk. Ha valaki kamaszként elégedetlen testsúlyával, akkor nagyobb eséllyel vesz fel egészségtelen szokásokat, például hagyja el a reggelit vagy vezet be olyanétrendet, amelyet aztán nem tud betartani.
Forrás: index.hu