A kisbabák viselkedését nyomon követve megfigyelték, hogy már egészen kicsi korban is érzékenyek egymásra a gyerekek, s ha bajt észlelnek, megpróbálnak segíteni. Ha az egyik csecsemő sírni kezd, a többi is csatlakozik, s ha azt észlelik, hogy valamelyikük – akár némán is – szenved, mindannyian zaklatottak lesznek. Amint beindul a mozgásfejlődés, odakúsznak és megsimogatják a másikat, vagy odaadják egymásnak a játékukat, cumisüvegüket.
Az eredendő jóság?
Bloom és csapata bábjátékkal vizsgálta a kicsik viselkedését. A játék úgy indult, hogy az egyik baba hosszan fáradozva kapaszkodott fel egy dombra. Ezután jött egy másik, amelyik segített neki, majd feltűnt egy harmadik is, amelyik lelökte a dombról. A játék végén a gyerekek választhattak: először a „jó” és a „rossz” babát nyújtották feléjük, s már a hathónaposak is a „jó” baba felé nyúltak.
Ha a „közömbös” és a „jó” baba, vagyis a küszködő és a segítő közül kellett választaniuk, ismét a „jó” babát kérték, s ha a „közömbös” és a „rossz” babát mutatták nekik, az előbbit választották. A bábjátékot ezután bemutatták három hónaposaknak is. Ebben a korban a kicsik még nem tudják annyira koordinálni a mozgásukat, hogy pontosan nyúljanak valami felé, de a korábbi kísérletben a kutatók megfigyelték, hogy a gyerekek azt a babát nézik hosszan, amelyet később választanak. A játék végeztével a három hónapos apróságok is mind a „jó” babát figyelték.
Félelem az idegentől
A jóindulatú viselkedésre való hajlam tehát velünk született, de a gyerekek magatartása, ha nem játék babákról, hanem idegen emberekről van szó, ennél jóval összetettebb. Az erre irányuló vizsgálatokból az derül ki, hogy a csecsemők is elfogultak, és a megszokottat, az otthonihoz hasonlót részesítik előnyben. Szívesebben hallgatják az anyanyelvüket, mint egy idegen nyelvet, s a fehér háztartásban nevelkedők szívesebben néznek a fehér arcokra, a feketék pedig a fekete arcokra.
Kilenc hónapos korukra aztán kialakul egyfajta félelem az idegenekkel szemben, és később, amikor csoportokat alkotnak, s meg tudják különböztetni a „minket” a „másoktól”, akkor már kevesebb jelét mutatják az idegenekkel való törődésnek. Az emberi jóság természetének így legalább két alkotóeleme van.
Velünk született képesség tehát mások megsegítése, ám az, hogy valaki milyen széles körre terjeszti ki, az már a kultúra, az intelligencia és a beleélőképesség függvénye.
Forrás:eletmod.hu