ProFix Kft. Bővebb információ: 06 (1) 445-2533 Ügyfélszolgálat: 06 (1) 445-0517, 06 (62) 534-965 info@medmax.hu

Kiemelten magas a stroke kockázata Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

 

Évente a világon 1,4 millió ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében, ugyanakkor a stroke miatt bekövetkező rokkantságok száma is emelkedő tendenciát mutat. Hazánkban évente 48 ezren kerülnek kórházba, valamint 200-250 ezren élnek együtt a betegség következményeivel. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt évben 18 ezer magyar embert veszítettünk el stroke miatt.

 

Mint azt Dr. Diószeghy Péter, a Magyar Stroke Társaság elnökségének tagja hangsúlyozta, a legfontosabb a szélütés kezelésében, hogy a betegek az agyi érkatasztrófa bekövetkezésétől számított 3 órán belül szakszerű orvosi ellátásban részesüljenek. Éppen ezért mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy melyek azok a tünetek, amelyek a stroke érkezését jelzik, hiszen csak így ismerhetik fel a betegséget és fordulhatnak még időben segítségért.

Ahogy azt Diószeghy doktor is említette, a betegek sokszor nagyon későn kerülnek a kórházba, az esetek legnagyobb részében sajnos már nem tudják alkalmazni a sikerrel kecsegtető kezelési módszereket. Ezek között elsősorban a vérrögoldó eljárást említette a neurológus szakember, azonban sokszor ennek igénybevételére már nincsen lehetőségük. A betegek a legtöbb esetben csak várnak és várnak, azzal nyugtatgatják magukat és hozzátartozóikat, hogy nem fáj semmijük, így nincs is szükségük ellátásra. Ezzel a viselkedéssel azonban megfosztják magukat a korszerű életmentő technika nyújtotta segítségtől. Nem szabad elfelejteni, hogy mindössze három óra áll rendelkezésre, hogy még idejében meg tudják kezdeni a vérrögoldó eljárást.

A neurológus véleménye szerint nagyon fontos, hogy minden átlagember tisztában legyen a szélütés tüneteivel, képesek legyenek felismerni azokat és ezáltal még időben tudják tárcsázni a mentők telefonszámát. Emellett azonban Diószeghy doktor kiemelte az életmódbeli változtatások jelentős szerepét, felhívva a figyelmet a testsúly karbantartására, valamint a rendszeres testmozgás jótékony hatására.

Dr. Diószeghy Péter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élőknek különösen nagy figyelmet kell fordítaniuk a szélütés megelőzésére, hiszen a betegséget kiváltó tényezők közül a magas vérnyomás és a cukorbetegség fokozottan jellemző  ezen a területen. A statisztikai adatok alapján az általuk kezelt betegek 87%-a szenved magasvérnyomás betegségben, ez 15 százalékkal magasabb az országos átlagnál. A stroke-on átesett nyírségi betegeknél a cukorbetegség aránya is kiugróan magas, a páciensek mintegy negyedének magas a vércukorszintje. 

 

A legnagyobb problémát a szakember szerint az jelenti, hogy az emberek nincsenek tisztában a kiugró kockázati értékekkel – magas vérnyomás, magas vércukorszint –, legtöbbször csupán a szélütés bekövetkezés után derül fény a helytelen életmód következményeire. Ugyanakkor a szakértő kiemelte, hogy amennyiben valaki a stroke tüneteit észleli, azonnal hívja a 104-et. Nem szabad elfelejteni, hogy a szélütés a szívinfarktussal ellentétben nem okoz fájdalmat, így a betegek sokszor nem törődnek a jelekkel és nem fordulnak időben segítségért. Ezt a tendenciát az Országos Mentőszolgálat adatai is alátámasztják.

 

 

Forrás: www.orientpress.hu