ProFix Kft. Bővebb információ: 06 (1) 445-2533 Ügyfélszolgálat: 06 (1) 445-0517, 06 (62) 534-965 info@medmax.hu

Google Chrome - Böngészők széles választéka II.

 

 

 

Google Chrome
A közismert internetes keresőszolgáltatást nyújtó cég első, saját fejlesztésű böngészője. 2008-ban jelent meg először, ekkor még nem sikerült kivívnia a felhasználók elismerését. Azóta viszont rohamos fejlődésnek indult, amit az is jól mutat, hogy már a 4.-es verzió tölthető le.

 

Pozitívum:
A Chrome-ot a legtöbben minimalista kezelőfelülete miatt kedvelik, amely a lehető legkevesebb helyet foglalja el a hasznos webtartalmak elől, működését tekintve pedig nagyon fürge,  és viszonylag kevés memóriát foglal le. Menürendszere is talán az egyik legegyszerűbb (ez igaz konfigurációs menüjére is), a közelmúltban megjelent béta verzióba pedig automatikus honlapfordító szolgáltatást is beépítettek. A 4.0-s verziótól felfelé végre kiegészítőket is el lehet érni hozzá, ráadásul ezek aktiválásához nem szükséges újraindítani a böngészőt, emellett pedig a könyvjelzőket is le tudja menteni egy Google-fiók tárhelyére.

 

Negatívum:
Talán a Chrome egyik legfontosabb hiányossága, hogy nem megfelelően kezeli RSS-csatornákat. Az RSS-t gyakran frissülő weboldalak (többek között blogok, portálok) használják, az oldalon megjelenő új tartalom (cikkek, bejegyzések) rövid összefoglalójának megjelenítésére, rákattintva pedig azonnal a friss bejegyzéshez ugorhatunk. Sajnos nyelv fordítója nem az igazi, legfeljebb arra lehet használni, hogy egzotikus nyelven írt honlapokat megértsünk vele valamelyest, angol vagy német cikkeket egyelőre nem ezzel fogunk olvasni magyar változatban.

 

 Forrás: origo.hu, wikipédia, saját tapasztalat

 

Google Chrome Letöltés