06 1 445-2533, 06 62 534-965 info@medmax.hu

Stethoscope with blue medical clipboard

Korábbi cikkünkben, már utaltunk arra, hogy ez alkalommal Dr. Kothalawala Dulana Saman háziorvossal készült beszélgetésünket osztjuk meg Olvasóinkkal.

Doktor Úr Debrecenben rendel egy felnőtt háziorvosi körzetben, és szerencsére nagyon körültekintő volt a programváltás során 🙂 . Semmit sem bízott a véletlenre…

Mi volt az oka annak, hogy a korábbi rendszerének leváltásán gondolkodott?

Jóformán azon kívül, hogy receptet tudtunk felírni, és a betegnek különböző adatait tudtuk tárolni, semmi másra nem volt alkalmas a korábbi rendszerünk.

Melyik háziorvosi rendszert használta programunk előtt, és hány évig?

Viktória programot használtam 2008-tól, mint rezidens, 2012-től, mint háziorvos.

Hol, hogyan értesült programunkról?

Kerestem az interneten, megnéztem a háziorvosi programokat, és a MedMax tűnt a legjobbnak.

Amikor megkeresett bennünket, milyenek voltak az első benyomásai rólunk, illetve szolgáltatásainkról?

Barbarával megbeszéltem egy időpontot Debrecenben, amikor éppen a Családorvosi Tanszéken volt egy bemutatón. Ott végignéztem a MedMaxot, és akkor azt mondtam, ez az, amit én kerestem eddig.

Hányféle program közül választotta a MedMaxot?

Legalább tíz programot néztem végig.

Mi volt az az érv vagy funkció, amiért a programunk mellett döntött?

Nem egy funkció, hanem összességében tetszett meg a program. Én informatikus vagyok és programozó. Abszolút híve vagyok a számítógépes adatrögzítésnek, és tulajdonképpen minden olyan dolog, amit én szerettem volna, mint orvos rögzíteni, azt a MedMaxban megtaláltam.

Mennyire ment gördülékenyen az átállás?

Az nem volt 100 %-osan gördülékeny. Nagyon sok adatot áthoztak, de utána még több héten keresztül kellett pótolgatni. Ennek az az oka, hogy a Viktóriának nem olyan a szerkezete, hogy legyen mindennek saját helye, és ezek szövegesen kerültek át a MedMaxba, ezeket kellett a helyére tenni. Pl. a mobilszámoknak sem volt helye a Viktóriában, beírtuk valahová, és azt a MedMaxban át kellett emelni a helyére.

Mennyire bizonyultak hasznosnak átállása során az oktató anyagok (demo program, oktató kisfilmek, tananyagok)?

Még a Viktóriát használtam, amikor minden filmet megnéztem, majd a gyakorló filmeken is végigmentem.

Mennyi időt fordított a programra való éles átállás előtt a felkészülésre?

Több óra volt, napi 1-1 órát foglalkoztam vele, azt már nem tudom, hogy hány napon keresztül. De a mindennapi elinduláshoz szükséges funkciókat elsajátítottam az oktató anyagokon keresztül. Kinyomtattam a kézikönyvet, és az alapján végignéztem az összes menüt, funkciót, és gyakoroltam.

Mennyi idő telt el, míg rutiszerűvé vált a program használata?

Első pillanattól kezdve tudtam használni, ehhez az kellett, hogy előzetesen minden oktatóanyagot megnéztem, gyakoroltam.

Milyen programmodulokat használ? Ezek használata megváltoztatta-e az adminisztrációra szánt idejének mennyiségét?

Több dolgot tudunk rögzíteni, a munkát nagyon megkönnyítette. Az adminisztráció több, de ez egy szükséges és helyes adminisztráció, itt nem többletadminisztrációról van szó, hanem amit eddig is szerettem volna rögzíteni, és eddig nem volt rá lehetőség, azt most be tudom vinni a programba. Én minden leletet beszkennelek és elteszem. A Viktóriánál is így volt, csak ott sokkal-sokkal bonyolultabb.

Melyik a kedvenc modulja?

A rizikófelmérést nagyon nagyra értékelem, és a figyelmeztetéseket a CM modulban. A CVR modul és a CM modul nagyon sokat segít. Ez a kettő jóformán összefolyik. Nekem nagyon fontos, hogy mikor küldtem laborba, illetve mikor kell pl.: HgbA1c ellenőrzésre küldenem, ez rendkívül sokat segít, ez a munkánk legfontosabb része. Az új Fontos sokkal jobb, mint az eddigi Fontos. Ebben is nagyon sok olyan dolog van, amire figyelmeztet, hogy pl. mikor jár le a jogosítványa, a gyógyszerjavaslata a betegnek. A statisztikai része is nagyon jó. Találtam azért olyan statisztikát, amit nem lehet megcsinálni :), de ezek már olyan nagyon-nagyon finom dolgok, amire orvosnak a mindennapi gyakorlatban nem nagyon van szüksége. Szóval én maximálisan elégedett vagyok.

Mennyire tartja naprakésznek, pontosnak az ügyfélszolgálat munkáját?

Abszolút. Én általában nem használom a Segíthetünk? gombot. E-mailben szoktam írni, leginkább javaslatokat, észrevételeket, azt átnézik, és mindig visszajeleznek. Abszolút korrekt.

Úgy érzem, ha ismét programválasztásra kerülne sor, akkor is a MedMax mellett döntene Doktor Úr.

Igen, ez nem lenne már kérdés. 🙂